Rég jelentkeztem már itt a blogon saját figurával. Pedig készültek, csak azokat a Facebook-ra tettem fel gyorsan, itt nem mutattam meg nektek. De most újra itt vagyok a blogon is. Bevallom kicsit az utóbbi időben a horgolás a család, munka miatt háttérbe szorult kicsit. Na meg felfedeztem magamnak a gyöngyékszereket. Így most az foglal le inkább. Egyelőre még nem tudom, hogy merre és hogyan lesz tovább. Az új adatvédelmi előírásoknak is meg kell majd felelni, így kutatom a lehetőségeimet, meg a folytatás mikéntjén gondolkodom. De addig is, bemutatom Fánikát. A múltkor rendelt fonalaim között megbújt ez a szürke, ami ihletet adott, hogy még a kezdetekkor horgoltam elefántot. Így most úgy éreztem, hogy minden mást félre téve, meg kell őt horgolnom. :) 20 centi magas össz-vissz, de szokás szerint igazán gyerek kezébe való apróság. 😉 Minta: saját Fonal: Catania Tű: 2,5 mm
Ezúttal a mini sorozatom egy sárkánnyal gyarapodott. A nagyobbik fiam nagy Hogyan neveld a sárkányodat? rajongó, s van is neki plüss figurában egy Fogatlan sárkánya, aki a nagy kedvence, mert még az oviba is őt viszi magával. De aztán most közölte velem, hogy zöld sárkánya még nincsen. Így mit tehet egy anyuka, akinek a szenvedélye az amigurumi horgolása? Hát horgoltam neki egyet. :) Így született meg ez a mini sárkányka. Aki már a horgolási folyamat közben annyira kedvenc lett, hogy a kisebbik fiamnak is kell horgolnom egyet. :) Szokás szerint Catania fonalat használtam hozzá, s mindössze 18 centi magas lett. Így ő is kicsi kezekbe való figura lett. :) Minta: saját Fonal: Catania Tű: 2,5 mm