A héten valahogy semmi nem akart sikerülni. Megint babát kezdtem horgolni, de sehogy nem akart az igazi lenni. Az eddigieknél kicsit kisebbre szerettem volna csinálni, de nem akart összejönni.
Rengetegszer bontottam már le szegénykémet. Tegnap is meghorgoltam, amire este már azt mondtam, hogy ma lebontom megint.
De végül erre nem került sor. Megkegyelmeztem neki, és csak az orrát szabtam át egy kicsit. Így már másabb lett mindjárt. :)
De a végeredménye végül az lett, hogy befejeztem, de újra próbálkozom megint vele, csak egyelőre jegelem kicsit a témát.
Majd előveszek valamit azok közül, amik befejezésre várnak.
De azért mutatok pár képet a próbálkozásom eredményéről:
Minta: saját
Fonal: Catania, Barka Bodza, Drops Safran
Tü: 2,5 mm
A haja már kész volt, így végül hajfonatot kapott.
Majd a következő másik frizurát kap. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése