A gyermeki örömért! Ugyan az a nem titkolt szándékom, hogy ne csak az én fiaim és a keresztlányom élvezzék a horgolásaim eredményét, de eddig ez adatott meg. Bevallom derekasan eddig egy kérés érkezett csak, egy kutya. Ebből született meg a kertésznadrágos kutyusom - mert valami egyedit akartam alkotni, ami másnak nincs - ami végül a nagyobb fiamnál landolt. Mert a megrendelőnek nem tetszett végül. Bár amikor már a teste és a füle kész volt, közölte, hogy ő ebből még nem tudja elképzelni milyen is lesz. Ez egy kicsit lerombolta az önbecsülésemet, hisz mindenkinek tetszik, akik körülöttem vannak, amiket horgolok. Bár "hátsó"" forrásból tudom, hogy az illető eléggé finnyás. Na de végül megráztam magam, és úgy döntöttem, nem hagyom magam eltántorítani a figurák tervezésétől, hisz rengeteg ötletem van még. De vissza a címhez! Miért is, azon kívül, hogy nem tudok meglenni horgolás nélkül? Szó szerint ez kapcsol ki, igazi hobbi szenvedéllyel. Bízok benne, ho...
Horgolás szenvedéllyel kicsiknek és nagyoknak