Elkészült teljesen a babaköszöntő csomagom. A sógornőm augusztusban fog szülni, úgyhogy időben nekiálltam, mert mostanában lassabban tudok haladni a horgolmányaimmal.
A fiaim is sokat feltartanak. Sokszor szó szerint leülök, hogy csinálom, erre jön valamelyikük, hogy nekik kell valami. Pedig még csak odáig jutottam el, hogy a kezembe vettem a fonalat és a horgolótűt. Ismerős valakinek ez a helyzet? :) ;)
Először koala macit szerettem volna készíteni a kicsinek, de pont akkor színvak lettem, s nem találtam meg a szürke fonalamat.
Így lett először egy barna maci. (Persze már előkészültem, mert a nagyobb fiamnak is kell egy.)
De aztán előkerült a szürke fonalam is, így elkészült mini koala maci is.
Végül a hozzá tartozó csörgő is elkészült, igazán fiús kivitelben. A kék különböző színeiben.
Majd egy csoportkép a macis Welcome baby csomagomról:
Minta: Mini macik és csörgő (saját)
Fonal: Catania
Tű: 2,5 mm
Már csak a takaró van hátra, ami még készül. Egyelőre a négyzeteket horgolom hozzá nagyban. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése