Az utóbbi időben egy kicsit eltűntem a blogról, inkább a Facebook-on vagyok aktívabb, bár beismerem mostanság ott sem annyira. De mentségemre legyen mondva, ez a szeptember kicsit zűrösre sikeredett.
Az ovis nagy fiam, a nagycsoportot kezdte el, így nála még ezután indulnak meg az érdekes dolgok, hisz nála most iskola keresőben vagyok, hogy hova is járjon jövő szeptembertől iskolába.
A nagyobb változás a kisebbik fiamat érinti, mert jelenleg a bölcsis beszoktatás van folyamatban nála. Mit ne mondjak, hullámzó eredménnyel. :) Élvezi azt a részét, hogy ott játszhat, csak én ne hagyjam ott szegénykét. A reggelek eléggé "zűrösek" még emiatt.
Így kicsit kevesebb időm jut most a horgolásra, de azért mindig szorítok időt arra, hogy a kéréseiteknek eleget tegyek. (időben 😅).
De most jöjjenek a mostani kis drágáim, akik kikerültek a kezeim közül. :)
Lányos csomag lett a mostani munkám eredménye. Kislányos cica csörgőt, rózsaszín barit kértek tőlem, majd a keresztlányomnak készített szerencse hozó unikornisból is kellett kulcstartóként még egyet horgolnom.
Teljesen kislányos csörgőt kértek, egy nem régen született kislánynak. Így a szokásos Catania fonalaimhoz nyúltam szokás szerint.
Valamint kislányos barit, amihez végül rózsaszín bolyhos fonalat választottak. Először nem tudtam milyen lesz majd, de a végeredmény nekem nagyon tetszik. Amióta kész lettem vele, ránézek, s azonnal mosolyognom kell tőle, mert annyira cuki. :)
Valamint kislányos barit, amihez végül rózsaszín bolyhos fonalat választottak. Először nem tudtam milyen lesz majd, de a végeredmény nekem nagyon tetszik. Amióta kész lettem vele, ránézek, s azonnal mosolyognom kell tőle, mert annyira cuki. :)
Ezzel a rózsaszín fonallal olyan, mintha pizsamás lenne :)
Szeret előtérben lenni :)
Valamint kulcstartónak kértek még egy mini unikornist is.
Egyelőre ennyi, mert a többi még folyamatban van. Majd azokkal is jövök! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése